2010. szeptember 12., vasárnap

KIÁLLÍTÁS, KIÁLLÍTÁS!!!

Zajos hétvégén vagyunk túl a fiúkkal. 3 napon át kiállításra jártunk.
Pénteken Vukovaron, szombat-vasárnap Eszéken jártunk, Horvátországban.
Pénteken délután 5-kor(!) kezdődött a móka, előttünk 30 kutyával. Ráadásul egész nap reménytelenül szakadt az eső.
Kiértünk, hála az égnek ott már nem esett. A fiúk ügyesek voltak, bár mire sorra kerültünk, besötétedett. Ezért sem tudtunk egy normális fotót sem gyártani! A bírónő nagyon alapos és korrekt volt, tetszett neki mindkét fiam. Kiderült, hogy Ő és a vasárnap bíráló férfi házasok és skótokat tenyésztenek.

Eredmény:
Bírált: MAJA KOROŠEC ( SLO )
Zserbó: (Fiatal osztály) Best Junior, JuniorBOB, BOB!!
Scotch: (Nyílt osztály) Hr-CAC

Ekkor jött a meglepetés! Horvátországban hoztak egy döntést, hogy aki elnyeri a BOB címet, meg kell jelenni a BIS-ban, különben visszavehetik a címét. Így hát maradtunk. Mire a junior BIS és a III. fajtacsoport bírálata elindult, leszakadt az ég és bőrig áztunk. Ja és mondom sem kell, senki nem kérdezte, figyelte, hogy ott vagyunk-e. (Nekem még a rajtszámom is elveszett, mire este fél 10-kor sorra kerültünk!)

A szombat nagyon laza volt. 10-kor indultunk otthonról, gyors bundaigazítás, bírálat majd fényképezkedés (végre nem esett) majd irány haza. 3-ra otthon is voltunk. Maradt idő Scotch szülinapjának megünneplésére is.

Eredmény:
Bírált: NEMANJA JOVANOVIĆ ( SRB )
Zserbó: Best Junior
Scotch: Hr-CAC, CACIB


Zseri ezzel teljesítette a Horvát Junior Champion címet.

Vasárnap csak Scotch-t vittem, mivel Zserinek már nem volt tétje.
Gyönyörű idő volt, de amikor kiraktam a fiút kicsit bemozogni, már tudtam, hogy gáz lesz!!! Az orra a földön, menni nem akart, megmorgott, ugatott minden kutyát, aki mellé ért. Mint tavaly a Champion kiállításon, Scotch úgy gondolta, hogy Ő aztán nem parádézik.

A ringben egy centit sem ment normálisan. Próbáltam a bírónak megmagyarázni, hogy fáradt szegény, de hát, mint mondtam, skót terrier tenyésztő!!!!
Ezt válaszolta: Egy fenét fáradt!. Tipikus terrier, SKÓT TERRIER!! Jót nevettünk, lebírálta, nagyon tetszett neki, a fejét dicsérte nagyon.

Eredmény: Bírált: DARKO KOROŠEC ( SLO )
Scotch: Hr-CAC, CACIB.
A BOB címre esélyünk sem volt, mert hát menni, azt nem akart!!!!

Scotch ezzel teljesítette a Horvát Champion címet!

A képek:

HjCh Gerbeaud du Moulin de McMonique



HjCh,HrJCh Navigator du Moulin de McMonique


Zserbókám vizes szakállal, eső előtt.

Megérkeztünk Vukovarra.



A boldog gazdival Scotch!


"Ne gyere közelebb, mert megeszlek!!!" (Scotch)

Marykém!!! Nagyon köszönjük a kozmetikát, a felvezetést, a sok-sok segítséget!!!

5 megjegyzés:

  1. Gratulálunk!! :) Puszi: Rita & Art

    VálaszTörlés
  2. Ági! Nagyon szívesen!!! Máskor is ha helyzet lesz:))) Puszi és én is GRATULÁLOK!!!!! Mary

    VálaszTörlés
  3. Hatalmas Gratula nektek ezekért a szép eredményekért, nagyon ügyesek vagytok !!!

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de ügyesek vagytok!!! Gratula és sok-sok puszi a scottie buksikra!
    2,5 hét múlva találkozunk! :) puszi

    VálaszTörlés
  5. Mi is nagyon gratulálunk nektek!!!!!!!!!!!
    Még sok ilyen szép eredményeket kívánunk.

    VálaszTörlés